A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság állománya idén is tisztelgett az 1956-os forradalom és ...
„A szabadságért vívott küzdelmünket az egyik blokk eltaposta, a másik tétlenül szemlélte” – írta a közösségi oldalán ...
Kis Józseffel, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárának igazgatójával beszélgettünk.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem által második alkalommal szervezett kongresszuson többek között a tokaji bor egészségügyi hatását ...
Két határontúli hivatásos magyar néptáncegyüttes, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház és a sepsiszentgyörgyi Háromszék ...
Az iskolában napra lebontva tanítják meg a diákoknak, hogy pontosan mi is történt 1956 októberében és novemberében.
Magyar rangadót rendeznek ma a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában, hiszen Gulácsi Péter és Willi Orbán ...
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden délután megbeszélést folytatott Marine Le Pennel, a Nemzeti Tömörülés ...
Október 22-én, kedden a város vezetői és lakosai a térség országgyűlési képviselőjével közösen emlékeztek a hősökre.
A 26-os út és környéke vonzza az állatokat, jó két hónapja lovak okoztak súlyos balesetet, most csak a szerencsén múlott, ...
A Fortepan archívumából merített ihletet egy hobbifotós. Török Péter elkészítette az archív miskolci felvételek jelenkori ...
A hagyományos ünnepi Turul futás miatt forgalomkorlátozásra lehet számítani október 23-án 11 óra és 13 óra között a 3-as ...